Településtörténet

A Kaposfő község, amelyet 1942-ig Szomajomnak neveztek, Somogy megye középső részében (Belső-Somogy, Kaposvártól nyugatra 15 km-re fekszik. A község földrajzi fekvése gazdasági szempontból kedvező. Földje termékeny. Talaja a Kaposfolyótól északra barna erdei talaj, délre pedig szürke erdei talaj, futóhomokkal keverve. Területe általában síkság, csak az északi részen emelkednek alacsonyabb dombok. A déli része mélyen fekvő mocsaras lapály, amelyben a Kapos-folyó vonul végig. Kaposfőt szinte csak a Cingető-patak választja el Kaposmérőtől. A települést északon a Budapest-gyékényesi vasútvonal érinti, a szintén nagy forgalmú 61-es számú főút pedig középen szeli át a falut.
Kedvező földrajzi fekvése, termékeny talaja már a legrégibb korban is kedvelt lakóhellyé avatta.
Legelőször a kelták telepedtek meg itt az i.e. első században, akik az akkor még sokkal szélesebb Kapos-folyón élénk cserekereskedelmet bonyolítottak le a környező népekkel, még az itáliai etruszkokkal is, akiktől különböző házieszközök készítését, főleg pedig a bronzedény-gyártást sajátították el.
A kelták legyőzése után a rómaiak lettek Dunántúl urai, akiknek idejében épült a községünk közelében elhaladó, Pécset és Keszthelyt (Sopianae-Mogentianae) összekötő út.2
A római birodalom bukása után a jazigok, a húnok, osztrogótok, longobárdok, avarok, frankok és szláv népek laktak községünk területén.
A magyarok 900 derekán a Dunán átkelve szállották meg Dunántúl déli részét, így a Kapos völgyét is. A honfoglalás után Belső-Somogy három törzsszállás területe lett. Az egyik területrész a fejedelemé lett, másik kettő Botond és a Horkák között oszlott meg. Községünk ezidőben írtatlan erdőség volt és a három területrész összeszögelésénél feküdt. A Kaposhoz közelebb eső részek később a Bő- és a Győr-nemzetség birtokába kerültek.
Szent István fejedelemsége idején a somogyi ispánság szedte községünk területén a tizedeket. A pogány lázadás leverése után Szent István e tizedeket az akkor épülő Szent Márton-monostor apátjának adományozta.3 Mivel a szerzetesek sokáig nem lelkészkedhettek a kolostoron kívül, Szent István a veszprémi püspökséget alapította, s ezután a püspök is szedett - gyakran az apát rovására - tizedeket. Majd a johannita lovagok megtelepedése után, ezek is szedtek tizedeket a somogyi községekben,
A Kaposfő elnevezés kettő, már a középkorban is lakott, puszta Alsó és Felsőkaposfő emlékét őrzi. A Kapos folyónak is itt van forrása. Az Árpád-házi királyok alatt tudjuk a falu királyi várbirtok volt, mert egy 1275. évi oklevélben a helyi várjobbágyokról olvashatunk. A két Kaposfő-puszta helyén épült az 1252 körül alapított kaposfői monostor, amelynek főnöke a préposti címet is viselte. A XIV-XV. században Zomaym alakban gyakran szerepel a neve az oklevelekben. A XV. században a települést a Méreyek, a Szákosfalvyak, a Kalacsák, az Ozoraiak és az Osztopáni Perneszyek birtokolták. Literátus Fülöp adóbehajtó 1534-ben összeírta Somogy vármegye birtokosait és ezek portáit. Eszerint Kaposfél településen Bajnóthy Zsigmond 7, Mérey Mihály pedig 6 telek felett rendelkezett. Egy másik, a század közepéről fennmaradt összeírás szerint Zomayon birtokosa, Mérey Mihálynak 3,5 portája, illetve 8, de szegénységük miatt adómentes jobbágya volt.
A törökök 1571-es adólajstroma szerint a faluban 24 ház állott. Valamikor a XVII. század közepén a Perneszyektől a Pethő család tulajdonába került a település. Használják az Esterházy-birtokból Kaposfő elhagyott helyet bizonyos évi bérért. Írta kaposvári kamarai kerületi tiszttartó 1695. évi összeírása, amely szerint Szomajom magyar falu volt. Ugyanakkor kiolvasható belőle a 150 éves török uralommal és a felszabadító háborúval együtt járó pusztulás is: A 25 régi telkéből most 11 telkén 11 jobbágy családfő lakik 8 fiú és 3 felnőtt leány családtaggal. Állatállomány: 16 ökör, 15 tehén, 20 borjú, 41 disznó. 29 kas méhet tartanak. A szőlő 4 kapás. Vetésterület 34 hold gabona, 6 hold köles. A rét 13 szekér szénát terem. Szántója jó, erdeje a tűzifán kívül másra nem alkalmas, a szőlőt most kezdték művelni, kaszálója kevés. Földesura a Sárkány-család jogán Esterházy Pál, kinek a török idő alatt évi 5 ft-ot, a kanizsai Halli aga részére a tizedet és 1 ft házbért fizettek. A malom jó. Használják a Szentbenedeky-család örökségéből az elhagyott Pusztakorpád, Bödő Márton birtokából Kisdandy és a Sabuk örökségből Szentiván elhagyott helyeket évi bérért. A lakók kálvinisták. A téli elszállásolási porcióhoz 45 ft 75 dénárt, míg a császári adóba a török tizedet fizetik.
Az 1720. évi országos összeírás a fejletlen, alacsony hozamú mezőgazdaságot, de ugyanakkor a lassan megindult gyarapodást is mutatta: 27 adózó család. 530 3/8 köblös föld, 32 köblös irtás, 48 1/2 kaszás rét, 16 1/2 kapa szőlő. Ezen kívül Kaposfő-pusztán 30 köblös szántójuk, a bárdi szőlőhegyen 41 kapa szőlőjük van. A területet 3 nyomásban művelik. A homokos talaj 1 köblös vetésre 2-3 köblös termést ad. A legelőjük jó, de állataik elcsatangolása miatt Póstelek-pusztán is bérelnek hozzá. Rétjük részben sásos szénát ad 1 kasza után közönséges szekérrel. A helyben telepített szőlő 4 éves, most szüretelték először. Kapánkét 1-2 akó bort adott 50 dénáros akónkénti értékkel. A Bárd-pusztai szőlőben 1 kapa 3-4 akó bort termett, általában 75 dénár-1 ft akónkénti árral. Három malmuk összesen évi 27 R. ft hasznot hajt. Ekkor 400-500 főre becsülhetjük a falu lakosságát.
Az Eszterházyak a későbbiek folyamán hitbizományt alakítottak ki. A falu lakosságának száma egy bő fél évszázad alatt majd kétharmaddal nőtt. II. József kori népszámlálás 738 %t regisztrált. A császár uralkodása alatt, 1782-1785 között végzett első katonai felvétel során elkészített országleírásban irtók, hogy Szomajomnál elszórtan fekvő házak, köztük egy malomtó található. A falu helyzete ugyanaz, ami általában ebben a szelvényben említve volt.
Az 1848-as jobbágyfelszabadítás 144 volt úrbéres jobbágyot érintett. A birtokok tulajdonlása végül peres úton dőlt el 1858-ra. A Pesty Frigyes-féle 1,864-es adatgyűjtés során Barbé József bíró szavai élvezetes stílusban örökítették meg a falu német betelepítését: A múlt [XVIIL] század utolján az itt lakó birtokos jobbágyok terhei miatt, úgy lerakogatták telkeiket, hogy e' század első éveiben az Uradalmi Tisztség sok unszolása által se birhattván reá a' magyar lakosokat, hogy lerakogatott telekrészeiket visszavállalják; németeket szállított a' kiürült és majd 35 egész telekre menő desertákba: kik a falu napkelet felé nyúló végénél útfélre szállíttattak, 's lett német és magyar Szomajom. Félszázad alatt a férfiak, több nők kivételével,a' magyaroknak mind nyelveket, mind póros viseletüket elsajátították a' németek; de mint igen iparos faj, az igen jó gyümölcsöt, bort termő Kishegy nevű szőlő hegyének is már legnagyobb részét bírásokba' s használásokba szerezték, sőt az utóbbi idők s törvények szerint erdeilegelői részeknek is birtokosaivá lettek; mi azon előbbi jó magyar gazdáknak, kik közt számos juh tartó gazdák is voltak előbb; megfogyásokat és elszegényedésüket vonta maga után. A kaposfői pusztán ez idő tájt Esterházy Pál herceg gazdasága működött jelentős számú juhhal és szarvasmarhával. A gazdaság nagy kiterjedésű szántófölddel egészült ki. A Kapos mente gazdag szénatakarítást nyújt. Az egész határ inkább alacsony, róna, mint magas dombos, a búzát trágyázás mellett jól megtermi, rozsot, zabot, kolompért pedig ollyat terem, millyet a körülfekvő s' hasonló földű magyarok határa nem terem,
A II. József halálától a XIX. század közepéig eltelt időben a lakosság száma kétszeresére nőtt (1850: 1409). A népesség mennyiségi gyarapodása egyenletes ütemben folyt. Míg 1870-ben 1409-en, addig 1910-ben már 1738-an éltek a községben. Az 1855-ös kolerajárvány idején a faluban több mint félszázan pusztultak el. A községből 1880-1890 között 24-en vándoroltak ki a szomszédos Horvátországba és Szlavóniába. A következő kivándorlási hullámmal ezúttal Amerikába 15en hagyták el szülőföldjüket.
Az I. világháborúba bevonult 302 katonából 44-en haltak hősi halált. A világégést követően lassan, de egyenletesen nőtt a lakóinak száma: 1759 (1920), 1868 (1930), 1807 (1941).
A tiszta magyar település vallási megoszlása tükrözte, hogy itt a XVI. század óta népes református közösség élt. Arányuk azonban, amelyet azonban napjainkig megőriztek, 1930-ra 30 %-ra esett vissza. A római katolikusok viszont 70 %-ra növelték arányukat.
1935-ben Esterházy Pál herceg birtokolta a megművelt földterület 13 %át. Ugyanakkor a községben élő félezer földműves zöme 1-5 kh-as kisbirtokon gazdálkodott. Mellettük másfél tucat szakmában 32 iparos és kereskedő, illetve 9 cséplőgép-tulajdonos dolgozott Szomajomban. Az 1930-as évek elején 380 ház állt a faluban.

A falunak volt a századforduló óta vasútállomása, postája távírdával és utóbb pedig telefonnal, csendőrsége és egy szállodája. Az első egyesület, az olvasókör 1910-ben alakult. Ezt követően a településen még további hat egylet az olvasókör 1913-ban, az iparosok önképzőköre 1927-ben, a polgári lövészegylet 1930-ban, a levente egyesület 1938(?)-ban, a katolikus legényegylet 1939-ben és a Volksbund 1941-ben kapott alapszabályt. A század első felében egy római katolikus és egy református népiskola működött a faluban. A községben 1925 óta van gyógyszertár.
A szovjet csapatok 1944. december 3-án foglalták el a falut. A II. világháborúban közel kettőszáz kaposfői vesztette az életét. Az 1945 nyarán megalakult tizenhat tagú új képviselő-testületben heten a Kisgazdapártot, heten a Nemzeti Parasztpártot, 2 fő pedig a Kommunista Pártot képviselte. Bár még az 1930-as népszámláláskor is a lakosság 25 % német volt, az 1941. évi népszámláláskor a haza melletti hűségről tanúságot téve magyarnak vallották magukat. Ennek ellenére 21 kaposfői német anyanyelvű polgár házát kobozták el 1947-1948-ban. A helyükre a három Felvidékről betelepített család mellett 24 hazai telepes családot tettek.

A lakosság főként a mezőgazdaságból él, de jelentős a közeli megyeszékhely ipari és szolgáltató vállalatainál foglalkoztatottak száma is. Az első mezőgazdasági termelőszövetkezet 1952 és 1956 között működött. A helyben dolgozó nyolcvan vállalkozás is ad munkaalkalmat.
1997-ben a településen 568 ház áll.
A kaposfői tanácsot 1950-ben hozták létre. A falu 1968-tól közös tanácsi, 1990-től pedig körjegyzőségi székhelyközséggé lett. A Kaposfő Községi Nemzet Tanács 1956. október 29-én alakult meg.
A népesség növekvése a háború után megállt, de amiatt, hogy a falu földrajzi fekvése kedvező és Kaposvárról mind többen költöztek ide, az 1960-as évektől ismét növekedésnek indult: 1844 (1949), 1690 (1960), 1736 (1970), 1776 (1997).
. A település két népiskolája 1948-ban megszűnt, s helyettük állam általános iskola alakult.
Napjainkban a lakosság kulturális igényeit a művelődési ház és az önkormányzati könyvtár igyekszik kielégíteni.